Költő, drámaíró, prózaíró. Még 1949 ben, szatmári diák korában a helyi Dolgozó Nép c. lapban verse és újságcikke jelent meg. 1949 ben Bukarestbe került, 1953 ig az Ifjúmunkás, majd az Előre belső munkatársa.
1953 őszén került Kolozsvárra az egyetemre; a Bolyai Tudomány-egyetem III. éves magyar szakos hallgatója – egy évet közben jogot is hallgatott –, amikor 1957 márciusában letartóztatják, s az 1956-os diákszövetségi reformtervhez fűzött kiegészítései miatt, az állam és közrend elleni izgatás vádjával hat év börtönre ítélték; 1963-ban szabadult. Bukarestet jelölték ki kényszerlakhelyéül, ahol egy könyvtárban kapott munkát, később bibliográfusként dolgozott; 1965-től szellemi szabadfoglalkozású író. A hatvanas évek második felében költözött Kolozsvárra.
1971 és 1973 között a Kriterion Könyvkiadó kolozsvári szerkesztőségének lektora. 1974 februárjában áttelepedik Magyarországra. Budapesten a Kortárs c. folyóirat főmunkatársa, a Nemzeti Színház dramaturgja. József Attila- és Kossuth-díjjal tüntették ki. Hosszas betegség után hunyt el. A Magyarok Világszövetsége már 1995 májusában róla elnevezett díjat alapított, a határon túli magyarság megmaradását és európai kötődését szolgáló színmű jutalmazására.
Korai versei a második világháború utáni első nemzedékhez kapcsolják. József Attila külvárosi lírája, nonkonformizmusa és szürrealizmusa, illetve a felismert európai korkövetelmények új irányt szabnak költészetének. Első verskötete, a mindössze néhány példányban fennmaradt (letartóztatása után többségében zúzdába küldött) Piros madár (1957) megelőlegezi a Forrás-nemzedéket. Majakovszkijtól, Adytól, Dsidától és a magyar népdaltól egyaránt tanulva megújító szerepet vállal a romániai magyar lírában. E vállalt szerep a Holdbumeráng (1966) és a Tű foka (1972) verseiben, illetve a gyerekeknek szánt Tündérek szakácskönyvében (1966) teljesedhetett ki először.
A papírrepülő eltérítését csak később 1976 ban jelentethette meg már Magyarországon, ahová áttelepült. Ez és utolsó kötete A nagy diletantissimo (1989) ismét könyvritkaság a romániai magyar olvasók körében, hiszen ezek a kötetek csak igen esetlegesen jutottak haza.
A szabadság korlátozása, az ember megalázása, a félelem, a bűntudat adja Üvegek (1968) címmel kiadott elbeszéléseinek fő témáját; a börtönvilágból ihletődött Weisskopf úr, hány óra? c. novellája alapján film készült. Novelláinak alkotásmódja — az ábrázolást gyakran helyettesítő logikai vita — érvényesül abszurd színpadi jeleneteiben, drámáiban (Az eb olykor emeli lábát, 1970). Ezek a nem csupán erdélyi viszonylatban úttörő munkái többnyire csak diákszínpadokon, műkedvelők előadásában kerültek közönség elé. Kivételt képezett A bosszúálló kapus, amelyet a nagyváradi magyar társulat vitt sikerre (1971), Szabó József rendezésében.
Nagyszínpadra került első műve a Pygmalion és Galatea (a kolozsvári bemutatón, 1969-ben, A király köve címmel) költői-filozofikus játék. Megírásuk, illetve első bemutatásuk idején a korban erőteljesen visszhangzóak történelmi tárgyú drámái voltak: a Vendégség (1970) és a Tornyot választok (1972). Az önálló erdélyi fejedelemség históriájából kiválasztott Dávid Ferenc-történet és Apáczai Csere János meghurcoltatása parabolába foglalt tiltakozás volt a kommunista rendszer ész- és gondolkodásellenes, értelmiségellenes gyakorlatával, félelemre és besúgásra épült diktatúrájával szemben. A Tornyot választok Harag György rendezte premierje a kolozsvári magyar színház nagy korszaka kezdetének, legalábbis közvetlen előjátékának tekinthető (1973. április 4.).
Pályája magyarországi szakaszát rendkívüli termékenység és műfaji változatosság jellemzi: nem csak korábbi versfűzéreit folytatja, hanem groteszk eposszal is jelentkezik (A sárikás anyós. Bp. 1979); egy Pécsi Simon-drámával kiegészített erdélyi történelmi drámaciklusa (Erdélyi triptichon. Bp. 1984) után magyar királydráma-ciklussal (Árpádházi triptichon. Bp. 1984) s mellette újabb „abszurdoid”, de már filozofikumba oldott színpadi művekkel; a prózában a rövid műfaj után kísérletet tesz a regénnyel is (A sírrablók. Bp. 1989), élete utolsó éveiben pedig — már halála után megjelent — önéletrajzi fogantatású könyvében vall életéről és írói pályájáról (Begyűjtött vallomásaim. Bp. 1996).
1998 ban a költő születésének 65. évfordulójára jelenik meg a Túlélés kapuja című válogatott verses kötet Kolozsváron. Itt lát napvilágot a következő vers:
Öreg iskolánk falára – biblikus sorok
(A szatmári Kölcsey Gimnáziumnak küldöm)
Midőn ma iskolánkban
itt megszólalt a csengő,
immáron, jaj, de tudtam:
ez ama érc – a zengő.
S ha kis diákok jöttek
rajozva s tengve-lengőn,
a zsivaj azt üzente:
ez cimbalom – a pengő.
S e zene mindörökké
majd úgy tódul nyomunkba,
mintha az üres légtől –
légüres iszonyodna.
E zene nélkül – érzem –
a levegő is árva.
Nem zeng? Nincs teremtve! Csak
rongy észtől kitalálva.
Árnynál konokabb zengés!
Hisz vaksötét sem űzi
S nemcsak szép fényes nappal
kívánhat kergetőzni.
Bölcsődal, síró ének
s éltető himnuszunk már,
fülünkben nem némítja
senki és soha immár.
S ha szemünkből virág nő,
fülünket rügyre hajtjuk,
e zene lelkét égnek,
testét a földnek adjuk!
Midőn ma iskolánkban
itt megszólalt a csengő –
egy Világfolyosón szólt
cimbalom s érc… A zengő.
Díjak, elismerések:
Írószövetség Díja (Románia) József Attila díj (1977) a Magyar Művészetér Alapítvány Díja (1991), Kortárs-díj (1992), Kossuth díj (1993), Szép Ernő díj (1997).
Szatmárnémetiben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Szatmárnémeti Kölcsey Kör és a Páskándi Géza Baráti Társaság az idén 2006 ban 5. alkalommal rendezte meg a Páskándi Géza emlékét ápoló tanácskozást. A résztvevők tisztelegtek a Kölcsey Ferenc Főgimnázium épületében található költő szobra előtt, majd a Szatmárhegyi szülőházat és az ott levő szobrot koszorúzták meg.
Versiune Tipăribilă
Trimite adr. prin mail
PM - ninsoare
