Dsida Jenő

Tragikus, ha valakinek még az átlagos emberöltőnyi időszak sem jut ki, ha életútjára már harmincegy év után pontot tesz a halál.
Gellért Sándor

Szatmár irodalomtörténeti térképéről nem hiányozhat Gellért Sándor neve sem, akinek életműve egyet jelent a szülőföldhöz való ragaszkodással. 1916. december 11 én született Debrecenben.
Kaffka Margit

1880. június 10-én született a máig legnagyobbnak tartott, a Nyugat első nemzedékéhez tartozó magyar író-költő asszony, Kaffka Margit. Ady Endre „nagyon nagy író asszonynak” nevezte.
Kölcsey Ferenc
Kölcsey Ferenc a reformkor kiemelkedő alakja, politikus, neves szónok 1790. augusztus 8-án született Sződemeteren, Szatmár megyében és 1838. augusztus 24-én halt meg Csekén.
Páskándi Géza
Költő, drámaíró, prózaíró. Még 1949 ben, szatmári diák korában a helyi Dolgozó Nép c. lapban verse és újságcikke jelent meg. 1949 ben Bukarestbe került, 1953 ig az Ifjúmunkás, majd az Előre belső munkatársa.
Petőfi Sándor
Petőfi összesen 11 hónapot töltött Erdélyben, de ez a rövid esztendő a költő életének két jelentős eseményét hozta: itt találkozott a szerelemmel, Szendrey Júlia személyében, s itt érte utól a végzete, a tudatosan vállalt mártírhalál a szabadságért.
