Szatmárnémeti stratégiai terve

SZATMÁRNÉMETI  STRATÉGIAI  TERVE
2002 - 2010
JÓVÁHACYTA A SZATMÁRNÉMETI VÁROSI TAN ÁCS
(38/27.06.2002 HATÁROZATA)


BEVEZETŐ
   

Merész vállalkozás volt Szatmárnémeti városvezetése részéről, hogy részt vett ,,A városi közigazgatás hatékonyságának növelése Romániában" elnevezésű programban, amelyet közösen finanszírozott a román kormány, a Kanadai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség és a PGF/GTA International Inc.

Csak három várost, Szatmárnémetit, Aradot és Temesvárt választották ki a program beindításához, mindhárman vállalván az együttműködést a helyi közigazgatás merészen új átalakításához.

Összhangban a terv célkitűzéseivel és a stratégiai terv felvezetési folyamatának szakaszaival a helyi hivatalosságok, választottak és a kinevezettek, több ízben találkoztak, hogy megbeszéljék az aktuális problémákat és azonosítsák azokat a kihívásokat amelyeknek a szatmárnémeti önkormányzat meg kell feleljen. Az aktuális helyzet felmérése 2001 májusában kezdődött el. A begyűjtött adatok és információk szolgálták alapját a SWOT-elemzésnekr amit kívülálló csoportok, valamint az önkormányzat választott és kinevezett tisztségviselői irányítottak.

A tanácsadáshoz szükséges minden eszközt és felszerelést, a program keretében, a kanadai PGF/GTA Internatio-nal Inc. tanácsadó cég biztosította.

A helyi program-koordinációs bizottság készített egy jegyzéket azokról a csoportokról és szervezetekről, amelyek majd részt vesznek a közmeghallgatáson, ennek alapján kapták a megífvást a polgármester részéről.

Az önkormányzat alkalmazottai felkészítőkön vettek részt, amelynek során megismerték a feladatokat, és elsajátították a készséget a közmeghallgatás és tanácskozás sikeres levezetéséhez. Ők vezették le a közmeghallgatás mindkét szintjén a találkozókat, eleinte a kanadai partnerek jelenlétében és azok segítségével, majd nélkülük.

A tanácskozások szélesebb rálátást biztosítottak Szatmár-németi valós problémaira, ugyanis azon minden társadalmi réteg képviseltette magát: tanárok, tanulók, üzletemberek, kisiparosok, kulturális és szociális szervezetek képviselői, nyugdíjasok, férfiak és nők különböző közegekből, a helyi adminisztráció választott, kinevezett és alkalmazott tisztség-viselői. Mindnyájan hozzájárultak a Stratégiai terv elkészítéséhez. A stratégiai tervezés folyamata a helyi közösségtől jövő hozzájárulások sokféleségétől függ.

A helyi tanács döntése, hogy részt vegyen a közös, kanadai-román, programban hozzásegítette a tanácsosokat és a lakosságot ahhoz, hogy megbarátkozzon egy nyílt és áttekinthető közigazgatással. A városi tanács, Szatmárné-meti legfőbb döntéshozatali szerve, több öszejövetelen vett részt ahol ismertetette a közmeghallgatások és megbeszélések következtetéseit a fejlesztési tervről. A javaslatokat a Stratégiai terv tükrözi.

Szatmárnémeti helyzetét 2002-ben egy SWOT-elemzés formájában mutatjuk be (Erősségek, Gyengeségek, Lehetőségek, Veszélyek). Az eredmények alapján megszületett egy JÖVŐKÉP és egy akcióterv a város fejlesztésére. Most a város minden lakója el kell fogadja és tiszteletben kell tartsa azokat az ÉRTÉKEKET, amelyek a helységgazdálkodási és a közigazgatási tevékenységek alapját képezik majd. A stratégiai tervben foglaltak következetes betartása a város és lakóinak érdekeit szolgálja majd az elkövetkező időszakban.

SZATMÁRNÉMETI 2002 (SWOT ANALIZIS)

A találkozók során, a különböző helyi szervezetek képviselőivel közösen sikerült képet alkotnunk Szatmárnémeti aktuális helyzetéről. Ez képezi az alapját Szatmárnémeti stratégiai tervének, valamint egy világos jövőkép felvázolásának. Mindenki saját belátása szerint fogja a jövőben - érdekeinek megfelelően - figyelembe venni.

Előnyök:

• Szatmárnémeti a magyar határ közelében van, egy gazdag térség megyeszékhelye. A nemzetközi repülőtér és a vasuti hálózat lehetőséget biztosít az európai piacok és az ország más részei felé történő nyitásra. A Szamos folyó, mint természeti szépség előnyt jelent, amit ka-matoztatni lehet.
• A jól képzett és aránylag olcsó munkaerő Szatmárnéme-ti egyik vonzó sajátossága. A munkanelküliség alacsony aránya mutatja a lakosság munka iránti elkötelezettségét.
• Multikulturalizmus, mely a több száz éves együttélés so-rán alakult ki az etnikumok és felekezetek közötti kölcsönhatás eredményeként. Ez az alapja a harmonikus együttélésnek. Mindez megmutatkozik a nagyszámú és változatos kulturális rendezvények alkalmával is.
• A lakosság, beleértve a fiatalokat is, határozottan javítani szeretne a jelenlegi helyzeten. Egy nyitott és az új iránt fogékony közigazgatást szeretnének.
• A város tiszta, friss levegőjű, környezetszennyezés nincs, ivóvíz készlete nagyon jó minőségű

Hátrányok:

• Szatmárnémetinek nincs világos jövőképe, nincs egyeteme, nincs egy stabil ipari vagy turisztikai bázisa. Nem rendelkezik a szükséges tőkével az elavult infrastruktúra modernizálására, sem jellegzetes, régi épületeinek felújítására.
• Hiányzik egy irányított politikai és gazdasági lobbi, hiányzik a magánkezdeményezés, és egy negatív kép alakult ki a sajtoban. A helyi intezmenyek szintjen nem létezik megfelelő kommunikáció.
• Nincs elég lehetőség a fiatalok számára. A tanügyi intézményeknek nincs globális kommunikációs stratégiája, az iskolák, könyvtárak és a korházak eszköz és
helyhiánnyal küszködnek.
•    Hiányos a zöldövezet és nincs elég kikapcsolódási, pihenési lehetőség.

Lehetőségek:

•    Egy olyan városkép kialakítása, amelyből tőkét kovácsolhatunk a városnak: Magyarország és Ukrajna közelsége, jó minőségű termőföld, ami kiválóan alkalmas a mezőgazdaság számára, környezetkímélő ipar, történelmi örökség és hagyományok.
• Az Ipari Park befejezése, az UNIO gyár átszervezése, gazdasági problémák figyelemmel kísérése egy megfelelő közeg létrehozása érdekében, az együttműködés elősegítése a belföldi és külföldi vállalkozók között, a turizmus fejlesztése, a meglevő termálvizek hasznosítása. A régi történelmi épületek megőrzése a város régi központjában.
• Társadalmi párbeszéd kialakítása (pl. a közmeghallgatás továbbfejlesztése).
• Egy információs rendszer kifejlesztése, amellyel követni lehet a törvénykezés módosításait.
• Egy olyan stratégia kifejlesztése, amely elősegítheti a fiatalok városban való maradását.

Veszélyek:

• Távolság a nagy európai gazdasági központoktól.
• A szellemi tőke és a képzett munkaerő kivándorlása.
• Az életszínvonal romlása, amely politikai instabilitáshoz vezethet.
• Az egyetemek hiánya.
• Hosszútávú megoldások hiánya a társadalmi és gazdasági problémákra.
• Az ipari szektor fejlesztésének lemaradása, kedvezőtlen feltételek a komolyabb befektetésekhez, nem megfelelő tömegközlekedés, a közszolgáltatások költsége, a privatizáció negatív hatásai.
• A helyi közigazgatás politikája, gyenge városgazdálkodás.
• A közösség bevonásának hiánya a városgazdálkodásba, az információk elérhetetlensége.

SZATMÁRNÉMETI JÖVŐKÉP – 2010

A megbeszélések résztvevőit arra bátorították, hogy merészen tervezzék a város jövőjét. A következőkben a résztvevők elképzeléseit összegezzük.

Szatmárnémeti legyen egy olyan város, amely támogatja a modernizációt és ezáltal jövőt teremthet lakóinak. Mint megyeszékhely sokrétű, gazdag kulturális programmal harmóniát teremthet lakói között, és így egy pozitív kép alakulhat ki. A város fejlődése kollektív kezdeményezés eredménye, amelyhez a közösség szervezetei és az állampolgárok erőfeszítése is hozzájárult. A siker alapja a városgazdálkodásban a közösség részvétele. A városvezetés kezdeményezőkészségről tesz tanubizonyságot, hogy megfelelő feltételeket biztosítson a város lakóinak. Javult a szolgáltatások minősége, a városgazdálkodásban gyakorlott szakemberek dolgoznak, munkájuk hatékonysága lemérhető.

A Szatmárnémeti Ipari Park egy komoly központ lett, ami jól fizető munkahelyeket biztosíthat a város lakosainak. Szatmárnémetiben alacsony a munkanélküliségi arány. Új üzletközpontokat hoztak létre a kulcsfontosságú városrészekben. Szatmárnémeti támogatta a gazdasági fejlődést és ezzel párhuzamosan fejlesztette a rászorulók szociális ellátását is. A termelési egységek környezetkímélőek, jó kapcsolatok alakultak ki a helyi és külföldi beruházók között. Az új, környezetkímélő hulladéktároló terve példázza, mennyire fontos a városnak a környezetvédelem. A siker annak köszönhető, hogy a munkába bevonták a régió minden csoportját.

A város vagyonának megőrzése egy megalapozott és hatékony városfejlesztési tervvel együtt egy sajátos városkép kialakítását tette lehetővé a régi és a modern ötvözésével. Minden évszakban nagyszabású kulturális és közösségi eseményeknek ad helyet a város.

Komoly erőfeszítések és munkálatok révén, a város infrastrukturája elfogadható szintre emelkedett. Zöldövezetek és a szabadidő eltöltésére alkalmas terek létesültek. A közlekedési tervr amit egy megalapozott infrastrukturális tervvel összhangban alakítottak ki, nagy mértékben javította a közúti forgalom minőségét, és biztonságos közlekedési lehetőséget teremtett.

A polgármesteri hivatal egy dinamikus stratégiai tervet biztosít, és mindig a legjobb változatokat ajánlja a tanácsadási programokon keresztül.

ÉRTÉKEK SZATMÁRNÉMETI VÁROSGAZDÁLKODÁSÁBAN ÉS KÖZIGAZGATÁSÁBAN


A Polgármesteri Hivatal minden alkalmazottja - választott vagy kinevezett - tiszteletben kell tartsa az alábbi Értékeket, amelyek nagyon fontosak Szatmárnémetinek, a jövőkép megvalósítása szempontjából.
- Vezető szerep: Szatmárnémeti építhet arra, hogy sok nemzetiségű lakossága van, így vezető szerepet tölthet be a régióban, mert gazdasági és szociális szempontból is hatékonyan aknázza ki ezt az adottságot.
- Döntéshozatal: A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal bátorítja a város lakóit, hogy részt vegyenek a döntéshozatali folyamatokban a helyi közigazgatás szintjén. Korrekt és kiegyensúlyozott döntésekre van szükség.
- A fenntartható fejlődés: A helyi közigazgatás minden döntése tiszteletben tartja a környezetvédelmet, a természeti források és a közösségi vagyon védelmét.
- Átláthatóság és korrektség: A döntéshozatal és a fejlesztési folyamatok mindenki számára áttekinthetőek és hozzáférhetőek lesznek. Minden ügyfelet megfelelő módon kezelnek, mindenkinek egyforma jogot biztosítva a Polgármesteri Hivatal minden szolgáltatásához. A végső cél megalapozni az emberek bizalmát a helyi közigazgatásban. Az összes kulturális, etnikai és vallási csoportnak biztosítani a teljes betekintést a helyi közigazgatásba.

KULCSFONTOSSÁGÚ TERÜLETEK ÉS STRATÉGIAI CÉLOK

A tanácskozások eredményeként született egy lista, amely a megoldandó problémákat tartalmazza. Nem minden szükségletet lehet kielégíteni. A rendelkezésre álló források, mind a jelenben mind a jövőben végesek, ezért a leghatékonyabb módon kell őket kihasználni. Ezért kell konkrét célokat meghatározni. Ezeket bemutatták és rangsorolták. Öt célterületet határoztak meg, ami nem jelenti azt, hogy a többi problémát el kellene hanyagolni. Ellenkezőleg, a lakosság által igényelt szolgáltatásokat magasabb szinten kell biztosítani. A meghatározott célok a jobb, hatékonyabb tervezést segítik elő. A SWOT-analizisból körvonalazódott célok be lettek foglalva a Kulcsfontosságü Területek fejezetbe. A kulcsfontosságú területek alapján kialakított stratégiai terv prioritási sorrendet tükröz. Megprobáltuk bemutatni az összes lehetséges problémát, ami a közmeghallgatások és tanácskozások alatt körvonalazódott. A stratégiai célokat fontossági sorrend szerint rövid- és középtávon kell megvalósítani. A Más célok fejezetbe soroltunk minden olyan problémát, ami felvetődött ugyan, de aminek megoldása kellő források hiányában nem elérhető. Ezeket minden évben át kellene dolgozni és felújítani, hogy napirenden legyenek.

Stratégiai célok

• Átértékelni és javítani a városrendezési tervet
• Kidolgozni a város befektetési tervét 2003 januárjáig
• Egy tíz évre szóló terv készítése, a legfontosabb tőke- és infrastruktúra befektetésekről, prioritások kidolgozása. A terv minden évben átvizsgálásra kerül
• Egy olyan terv készítése, amely felméri a városban levő humán erőforrást, a különböző etnikumok hozzájárulásával
• A történelmi örökségünk megőrzése és ápolása

Más célok

• A közösség véleményének meghallgatása a városrendezési terv módosításáról
• Pénzforrások felkutatása a fejlesztés költségeinek fedezésére
• Egy modern képzőművészeti részleg alapítása a művészeti múzeumban

ELSŐ KULCSFONTOSSÁGÚ TERÜLET

INFRASTRUKTÚRA ÉS KÖZÖSSÉGI VAGYON

• A városrendezési terv elkészítése és megvalósítása
• A helyi infrastruktura fejlesztése (utak, hidak, parkolók, közművesítés)
• A szellemi és tárgyi közösségi értékek megőrzése és hasznosítása

MÁSODIK KULCSFONTOSSÁGÚ TERÜLET

GAZDASÁGI FEJLESZTÉS

• Gazdasági stratégiai terv keszítése Szatmárnémetiben
• A befektetők széles körét ide vonzó gazdasági konjunktúra megalapozása

Stratégiai célok

• A tervezett tevékenységek folytatása az Ipari Parkban, a lehetséges befektetők idevonzása
• ,,Vállalkozói inkubátorház" tervének kidolgozása, a létező és potenciális vállalkozók számára, új munkahelyek megteremtése érdekében
• Fórum szervezése azon vállalkozók számára, akik érdekeltek a város gazdaságfejlesztési stratégiájának kidolgozásában
• A turizmus valamint a kis- és középvállalkozások támogatása új munkahelyek létrehozása érdekében

Más célok

•    A mezőgazdaság fejleszthetőségének és más kulcsfontosságú szektoroknak értekelése, melyek hozzájárulhatnak a város és régió gazdasági fejlődéséhez

A HARMADIK KULCSFONTOSSÁGÚ TERÜLET

KÖRNYEZETVÉDELEM

• Hosszú távon fenntartható fejlődési politika kidolgozása
• A vízellátás és szennyvízelvezetés minőségének javítása
• Átfogó program kialakítása a hulladék újrahasznosíthatására

Stratégiai célok

• Időálló elvi  rendszer és politika kialakítása a város jövőbeli fejlődésére vonatkozóan
• A város levegőminőségének javítását célzó intézkedések meghozatala és a szennyvíztisztítás korszerűsítése
• A hulladékkezelés regionális stratégiájának kialakítása
• Új szeméttároló telep helyének kijelölése

Más célok

•    Egy egységes terv kialakítása a zöldövezetek bővítésére és pihenési lehetőségek biztosítására

NEGYEDIK KULCSFONTOSSÁGÚ TERÜLET

VÁROSGAZDÁLKODÁS

• Partnerkapcsolat kiépítése a közigazgatás és a privát szektor között
• A városgazdálkodás és a közigazgatási tevékenység fokozatos javítása
• Profi közigazgatás biztosítása

Stratégiai célok

• Kialakítani egy állandó, külső és belső, közmeghallgatási gyakorlatot
• Javítani, fokozni a kommunikációt és az együttmüködést az intézményekkel és a civil szervezetekkel
• Felülvizsgálni a helyi tanács döntéseinek folyamatát
• Követni a helyi tanács döntéseinek végrehajtását
• Kialakítani egy olyan városmenedzselési modellt, amelyben minden felelős személynek megvan a feladata a stratégiai terv megvalósításában
• Szakképzés megszervezése és tökéletesítése a szükségletek szerint

Más célok

• Információs stratégia kifejlesztése, a polgármesteri hivatal munkájáról, amely a fiatalokat szolgálja
• A polgármesteri hivatal és az ott dolgozók imázsának javítását célzó stratégia kidolgozása
• A testvérvárosokkal való együttműködés fejlesztése, valamint olyan módszerek kölcsönzése, ami városunk fejlődését szolgálja

ÖTÖDIK KULCSFONTOSSÁGÚ TERÜLET

ÉLETSZINVONAL

• Kulturális és szociális politikák kidolgozása
• Nevelési és képzési stratégiák kidolgozása
• Az egyetemi oktatás megvalósítását célzó stratégia kidolgozása

Stratégiai célok

• Párbeszéd kezdeményezése a polgármesteri hivatal és különböző kulturális intézmények között közös kulturális stratégia kidolgozása érdekében
• Partnerkapcsolat és együttműködés kialakítása a polgármesteri hivatal és a civil szervezetek között a szociális problémák kezelése érdekében
• A régió oktatásügyi szükségleteinek felmérése valamint a felsőoktatás lehetőségeinek feltérképezése

Más célok

• A létező szállodai szolgáltatások bővítése a korszerű igényeknek megfelelően
• A kulturális, művészeti és szabadidős programok irányításával foglalkozó külön iroda létesítése a polgármesteri hivatalon belül

STRATÉGIÁK

A prioritásokat és megvalósíthatóságukat szem előtt tartva, a következő stratégiát kell követni:

• Kiemelten foglalkozni a fiatalokkal, és korszerű nevelési stratégiát kialakítani
• Növelni a polármesteri hivatal bevételét
• Egyensúlyban tartani a helyi közigazgatás költségvetésének mérlegét
• Egy olyan menedzser-csapatot megszervezni a polgármesteri hivatalon belül, amely a stratégiai terv megvalósítását felügyeli és irányítja
• Támogatni az önkénteseket és a karitatív szervezeteket
• Egyezményt kötni a közigazgatási hivatal és a karitatív szervezetek között
• Javítani a közigazgatási hivatal szolgáltatásainak minőségét a lakosság érdekeinek figyelembe vételével
• Megszervezni és irányítani a városgazdálkodást oly módon, hogy a szociális, gazdasági és környezeti tényezőket minden tevékenységben összhangban tartsák.

A STRATÉGIAI TERV KIÉRTÉKELÉSE

A stratégiai terv megvalósítását követendő ki kell építeni egy kiértékelő folyamatot, amelynek során a megvalósításokat a kitűzött célok szempontjából mérik fel. A kiértékelés során megtörténik a három városban elért eredmények összevetése is. A helyi tanács kezdeményezni fogja egy bizottság megalakulását, amely 6 tanácsosból áll, ők felügyelik a stratégiai terv eredményeit. A helyi tanácsnak éves beszámolókban mutatják be, hogyan valósítják meg a stratégiai terv szakaszait különböző területeken.




Premii
Premiul european
Premiul I ANIAP 2007
Certificari
Primăria Satu Mare
P-ta 25 Octombrie, Nr. 1
Corp M, Satu Mare
Tel.:0261-807569
Tel.:0261-807570
Fax.:0261-710760
Email:info@satu-mare.ro

Hărţi Tematice
Harta Orasului
Harti Tematice
Anunţuri Diverse
Anunturi Diverse
Vremea la Satu Mare
duminică 15:00:00
1 °C Mai mult înnorat
De parca ar fi : -3 °C
Umiditate: 69 %
Vint: 15 km/h WSW
azi
PM - ninsoare PM - ninsoare
Temp min. : -2°C
Temp max. : 3°C
Sanse prec. :85 %
WebCam
SatuMare/Flickr
www.flickr.com
This is a Flickr badge showing public photos from the Satu Mare group pool. . Make your own badge here.
Sigla Satu Mare