Az alábbi lista olyan kerdéseket tartalmaz, amelyekre a városháza már válaszolt. Hogy az ön üzenetét is hozzáadjuk, click ide. Kerjük adja meg a helyes nevet és e-mail cimet, hogy ezen a cimen válaszolni lehesen.
Egri László - Satu Mare, Romania
Tisztelt Polgármester Úr!
A Distrigaz végülis kicserélte a gázcsöveket az utcánkban(Zutphen - utolsó szakasz).Már több mint két hete befejezték a munkálatokat, de az utca rosszabbul néz ki mint előtte. Sártenger az egész, közlekedni rajta mostmár egyáltalán nem lehet. 2-3 naponta elakad egy autó, mert nincs semmilyen tábla az utca végében ami jelezné hogy behajtani tilos. Ha nem is aszfaltozzák le idén, legalább járhatóvá kellett volna tegyék (elsimitani a földkupacokat,majd kevés kavics rá és elég is lenne).Mint magánember, hogyan tudnánk elérni hogy a Distrigaz tisztességesen befejezze a munkát, járhatóvá tegye az utcát?
Üdvözlettel,
Egri László
Kaszta Robert - Satu Mare, Romania
Azt szeretnem kerdezni,hogy honnan lehet azt megtudni hogy megkaptam e a gaztamogatast?
Koszonettel Kaszta Robert
Az értesítést a fűtéstámogatás jóváhagyásáról vagy visszautasításáról meg fogja kapni othon.
Egri László - Satu Mare, Romania
Tisztelt Polgármester Úr!
Az elmúlt napokban fejezték be a kanáliscsövek kicserélését az utcánkban (Zutphen). Le lesz-e aszfaltozva, vagy igy marad kövekkel leboritva, amig az viz és gázcsövek cseréjére is sor kerül. Most elég siralmasan néz ki az utca, nehezen lehet közlekedni rajta motorral vagy autóval.
Üdvözlettel, Egri László
Tisztelt Egri úr,
Ezen a héten dől el Marsovásárhelyen, hogy a Distrigaz kicseréli-e az idén a gázvezetéket, vagy csak jővő év tavaszán. Ennek fügvényében lesz rendbehozva az utca, vagy csak idéglenesen, a téli ídőszakra, kezdve már a jövő héten, vagy teljes felújítást végezve, de csak október második felében.
Tisztelettel,
Ilyés Gyula
bojtor levente - Satu Mare, Romania
Polgármester Úr!
Nyilvánosan szeretném felajánlani ismét segitségemet Szatmárnémetiért....Egy fantasztikus szállodában dolgozom Budapesten,ahol már egy éve könyörögnek,hogy valamilyen prospektust adjak át a külföldi befektetöknek,akiknek nincs idejük és tolmácsuk,hogy az internetet böngésszék,ezért könyörgök egy magyar-román-angol nyelvü befektetöi prospektust készitsenek nekem,és egy nevet és egy cimet is kérek akiben megbizhatnak...Többször többen érdeklödtek a Termál Strand iránt,de nincs kihez fordulni,mert átláthatatlannak látták a helyzetet...és azt mondták egy befektetönek,hogy már el van adva....igaz ez?..Ha válaszolnak az emailen tegyék meg.....Köszönöm.....
Tisztelt uram,
A leveléből nem derül ki hogy kik, miért "könyörögnek" Önnek, és Ön kinek "könyörgöt" egy magyar-angol-román nyelvú befektetői prospektusért, amely amúgy létezik a Polgármesteri Hivatalnál. Az sem derül, hogy kik, hányan, kinél "többször" érdeklődtek a trmál strand ügyében, amely amúgy ninc eladva.
Örülünk és tiszteljük minden eltávozott, de a régi otthona felé segítőszándékkal forduló semélyt, de az eredményes segítséghez szakszerüség is szükséges. Várjuk jelentkezését konkrét információkkal.
B. Andras - Satu Mare, Romania
Tisztelt Polgarmester Ur!
Most halottam, hogy a Piros Berek telkei csak 5 %-ban beepithetok. Ezt nem kene onok szerint atgondolni? Ha mas varosok peldait nezem, hasonlo folyoparti helyeken (Arad, Nagyvarad), mar evekkel ezelott megvaltoztattak ezeket az idejemult rendeleteket, es kertvarosok nottek ki par ev alatt . A problema masik oldala pedig az, hogy 3-4 aris telkeken is lehet talalni par evvel ezelott epult tobb mint 100 !!! m2-es hazakat. (nem is keveset!!!) Akkor ezt hogy ertsem, van akinek szabad van akinek nem?????????
Udv: B. Andras
A jelenleg érvényben levő Városrendezősi Terv és annak szabályzata megszabja a lehetőségeket. A hivatal jelenleg NEM ad ki építkezési engedélyeket más feltételekkel. Jeleztük hogy az új, készülő városrendezési tervben közvitára bocsájtjuk ennek a városrésznek további fejlesztési stratégiáját, de ez csak a jövő esztendő témája lesz.
Tisztelettel,
Ilyés Gyula
Grebur József - Satu Mare, Romania
Tisztelt Ilyés Úr !
Köszönöm, hogy ilyen gyorsan reagált, elnézést szeretnék kérni, hogy szemrehányónak tünhetet a levelem, nem ez volt a szándékom
, csak megtévesztett, hogy azt írják, hogy csak azok a levelek kerülnek a listára, amelyekre a Városháza már válaszolt. Ebből adódóan, azt hittem, hogy a technika tréfálódik és a levél elveszett az éterben. Tehát, hangsúlyozom, hogy nem rossz szándékkal írtam és bocsánat, ha annak tünt.
Időközben megoldódott az én ügyem is
, igaz 3 hétbe telt, amig találtam egy olyan szervet aki ugy gondolta, hogy igazságtalanság történt.
Tisztelettel
Grebur József
Grebur József - Satu Mare, Romania
Tisztelt Hivatal !
Azt szeretném megtudni csak, hogy küldtek e választ a panaszkönyvben megírtakra, ugyanis nem kaptam semmit, annak ellenére, hogy azt írják ott hogy csak azok kerülnek az oldalra amelyekre már válaszoltak, ezért most egy másik e-mail címet adok meg.
Tisztelt Grebur úr,
Nem minden reklamáció vagy panasz követel választ, ugyanakor nem is tudunk azonnal reagálni minden levélre. A törvényes hivatalos válaszolási idő is 3o nap, és bár az elektrónikus postán kapott leveleket igyekszünk jóval hamarabb megválaszolni, akkor sem lehet mindenkinek azonnal választ küldeni.
Tiszetelettel,
Ilyés Gyula
KARASI MIKLÓS - Satu Mare, Romania
TISZTELT POLGÁRMESTER UR!
SZERETNÉK ÖNTŐL FELVILÁGOSITÁST KAPNI EGY ŰGYEL KAPCSOLATBAN -VAN EGY 58/ari FÖLDEM ÓVÁRIBAN AMI A SAJÁT NEVEMEN SZEREPEL A TITLU DE PROPIETATEN, MOSTAN SZERETNÉM BEJEGYEZTETNI A TELEK KÖNYVI HIVATALNÁL DE KÉRIK AZ UJRA KI MÉRÉSÉT VALAMI FÉLE UJ EL JÁRÁSSAL EDIG MEG KÉRDEZTEM KÉT FÖLDMÉRŐ MÉRNÖKÖT AKIK TÁJÉKOZTATAK HOGY 15 .MiIlió LEJBEN KERÜL A HELYSZINRAJZ AZUTÁN JÖN A TELEK KÖNYVEZÉS,SZERETNÉM MEG ISMERNI ENEK AZ ELJÁRÁSNAK A PONTOS TÖRVÉNYES ELJÁRÁSÁT I MEGJEGYZEM AZ EGÉSZ FÖLD NEM ÉR 20-Miiliót. KÉRNÉM MONDJÁK MEG HOVA LAHET FORDULNI MERT NEM IGEN KAPOK SEHOL PONTOS FELVILÁGOSITÁST ! TISZTELETTEL KARASI MIKLÓS TOVÁBI SOK SIKERT AZ ERŐFESZITÉSEIHEZ..
Tisztelt Karasi Úr!
Július 5-én, hivatalomba eljutatott levelére az alábbiakat van módomban válaszoni:
- Ön azt említi, hogy a kérdéses 58 ári földterület Óváriban található, így az közigazgatásilag Vetés községhez tartozik, ebből következik a vetési polgármesteri hivatal illetékessége az ügyben.
Ugyanakkor, amennyiben a telek közögazgatási besoroslása is kérdéses lenne, ennek megállapítása végett kérem forduljon a Kataszteri Hivatalhoz Szatmárnémetiben, a Martrilor Deportati u. 52 sz. alatt.
Postacím: Oficiul de Cadastru si Publicitate Imobiliara, Satu Mare, Cod: 440025, str. Martirilor Deportati Nr. 52.
Bíztató szavait köszönöm
Maradok tisztelettel
Ilyés Gyula
Szatmárnémeti Megyei Jogú Város
Polgármestere
Szatmárnémeti, 2007 július 11-én
Makó József - Satu Mare, Romania
Nem tudom,hogy önnek vagy az általános hozzá állásnak köszönhetöen de szép kis városunk
fejlődésnek indult, bár van még tenni való és ezért is remélem,hogy tovább fog minket vezetni.
Kérdésem tehát - fog e indulni majd a választásokon ha el jön az idő .
Tisztelettel.
Makó József
Erre a kérdésre korai ma még válaszolni.
Tisztelettel,
Ilyés Gyula
cs.csaba - Satu Mare, Romania
Tisztelt Polgarmester Ur!
a minap voltam a kosut kertben es nagyon tecik amijen fejlodesen ment keresztul foleg a jatszoter ahova enis majd szivesen elfogom vini a gyerekemet mert egy europai unios normanak megfelelo jatszoteret sikerult oda epiteni ha csak adig felnem tyujtjak vagy elnem lopjat vagy osze nem torik mert nalunk ez a meno dolog minden szepet es jot tonkreteni
de azert van egy dolog ami nagyon zavaro es ronda is az a sok csoka es az a fobejarattol nem mesze vastagon alo madar urulek hat az nagyon ronda a jardan locakon vastagon al a szemetes kukakon az ot elhejezet mozdonyrol nem is beszelve es a hejzet egyre csak romlik nem e lehet ezelen teni valamit mert otan mar a hejzet szerintem katasztrofalis!!olvastam hogy tervben van egy kisvonat megvasarlasa is az hogy fog otan jarni?ha most azon a jardan vegig mesz szerintem vagy ket csomo madar urulekel a ruhadon meg is uszod! NAGYON NAGYON CSUNYA
!!! egyszer olvastam hogy otan van feszkuk valami vedet madarfajnak is vagy valami ojasmi es valamijen szervezet vedi oket es azert nem lehet a csokakat kilono de szerintem minden vadasz megtud kulombosztetni egy csokat egy mas madartol es ha ez igy van akkor az a szervezet jojon takaritani mert miert egy par madarert egy ojan nagy terulet egy tragya domb? vagy legalab a floriszal mosna neha vizel fel meg le a locakat meg a jardat szerintem ez azert megoldhato lene!!! Koszonom es ere a valaszt vagy lathato megoldasokat kivancsaian varom!!!!
Tisztetelettel
cs.csaba
Fagea Sopronyi Laszlo Tamas - Satu Mare, Romania
meg tudnak-e mondani milyen programok lesznek szatmar napjan (a koncerteket illetoen)
Megtekinthető a honlap első oldalán.
Karasi Mklos - Satu Mare, Romania
Tisztelt POLGÁRMESTER UR! Aszt szeretnémmegtudni hogy a harmadik hid holfogja átszelni a SZamost ? A16-os mikró és a Dana hotel És a viztisztitótól körül belől mijen távolságra? Mivel szeretném a földem lankásitani.Előre is Köszönöm. KARASI MIKLOS.
A terelőút a Dana hotel-től kb 15o-2oo méterre fogja átszelni az országútat és a Dara utca végénél fog áthaladni, a Moll benzinkút után, a petei úton. A nyomvonalát megnézhei a honlapon levő térképen is.
zsoolt - pilis, magyaro.
Folyamatban van.
cs.csaba - Satu Mare, Romania
Tisztelt Polgarmeter Ur!!
Ugy olvastam az ujsagban hogy az Apaserv 2es3kozot munkalatok miat nem lesz vizelatas a varosban es hogy ere mindenki kezuljon elegendo vizel!!! eszt megertem!!! de aszt nem ertem hogy hogy van az hogy most 01.05.07 es este 21.00 van es a csapon fekete viz fojik!! akkor mikor kelet volna vizet tegyek fere mar regel? mert az Urak az Apaservnel nem tugyak hogy hanyadika es hany ora van?Legalab most igazan betarthatak volna amit mondtak!!! mert a husvet szonbati dolog sem volt semi ammikor ekesz nap feke viz fojt a csapokbol!!!es ezekert ki a felelos hogy ijen dolgok tortenek?de szerintem senki mert nalunk Romaniaban ezek a dolgok igy mukodnek mikor mondanak egy idot meg egy datumot az tutti nem ugy lesz!!!Csak hogy ez mar kezd idegesito leni!!es szerintem mivel az apaserv az egyeduli vizelato szatmaron o eszt meg is engetheti maganak es mi a fogyasztok meg a koszos vizet is kifizegyuk neki!!!Ez szep!!!!!!!!!!!!!!!!!!es aszt szeretnem megkerdezni az apaserv igazgatojatol miert nem lehetet az ujsagban irot dolgokat betartani?????????es hogy meg medig akarjak velunk fogyasztokal fizetetni a koszos vizet ami a csapokon fojik mikor ijen javitasi munkalatokat vegeznek??????
Koszonom Cs.Csaba
Ujvari Edith - Satu Mare, Romania
Tisztelt Polgármester úr,
Nagyon koszonom a valaszat.
Mielott az elobbi levelet irtam voltam a ferjemmel egyutt 2 tervezonel egy nemet lapban levo foldszintes haztervvel, hogy tervezzek meg a Dara utcan levo telkunkre. Mindketten azt mondtak, hogy foldszintes hazat nem engedelyez a polgarmesteri hivatal es hogy ok mar probalkoztak foldszintes hazterv elfogadtatasaval de nem sikerult. Ezek utan egy teli napon, szemelyesen is elmentem az Szatmarnemeti polgarmesteri hivatal 32-33 szobajaba ( az urbanisztikai osztalyra ) a terkepreszlettel, amelyen pontosan fel van tuntetve a 15 aras telekparcellank. Akkor felsoroltak kb 2 “rendelkezest” ( torvenyt ) ami alapjan ok nem engedelyezhetnek foldszintes hazat a Dara utcanak erre a Rachel-re valo letero utan kovetkezo reszere.
A tegnap kinyomtattam az ontol kapott valaszt es arra hivatkozva, ismet elmentem az urbanisztikai osztalyra. Most egy kicsit reszletesebben erdeklodtem. De sajnos ugyancsak negativ valaszt kaptam.
A “Regulament local de urbanism Nr 1-4619-10.1999 “ cimu dosszieban amelyben a Dara utcarol vannak rendelkezesek a kovetkezo dolog talahato:
“Functiuni noi propuse:
Lm-locuinte P+1 - 2 “
Szivesen attanulmanyoznam az egesz dossziet de sajnos azt mondtak, hogy interneten hiaba keresem nem hozzaferheto.
Ugy ertettem, hogy ez alapjan ok tovenysertest kovetnenek el ha engedelyeznenek foldszintes hazat is. Rakerestem az interneten a “Functiuni noi propuse” fogalomra de mas varosokban kiadott “Certificat de urbanism” szeru irtokban inkabb a “Regimul de inaltime propus” fogalom mellett talaltam ilyen : S1 + P, P + M (manzarda ), P + 1, P + 1 +2 stb. szintekre vonatkozo jeloleseket.
Az alabbi linken pedig ( egy pelda ):
“H O T Ă R Â R E :Privind aprobarea Planului Urbanistic de Detaliu – Parcelare teren pentru locuinţe zona Oncea str.Aurel Covaci – drum agricol nr.cad. 7217- Oradea”
A kovetkezoket talaltam peldaul:
- Zona cu functiuni de locuinta: Limita de implantare a constructiilor cu aliniament obligatoriu va fi la 6 m de la limita trotuarului strazilor existente si create;
- Regimul de inaltime propus este P+M;
Kiemelnem az “obligatoriu” szot amibol arra kovetkeztetek, hogy ahol pontos szigoritasok vannak, legyen az utcafronttol vagy barmitol valo tavolsag, vagy minimalis es maximalis epuletmagassag, ott nem a “propus”( = ajanlott ) szot hasznaljak a szabalyzatokban , hanem az “obligatoriu “ ( = kotelezo ) szot .
A Dara utcan rengeteg tetoteres haz van, pedig amint fennebb ideztem nem P+M talalhato a szabalyzatban, mint ahogy sok interneten talalhato dokumentumban is szerepel hanem P+1-2 . A D betu sem szerepel, es uj pinces hazak is vannak.
Mint ahogy az orvosi szabalyzatban le van irva, hogy a betegnek az o szintjen ( azaz nem csak szakmai terminologiakkal ) erthetoen el kell magyarazni , hogy mi a betegsege. Ugy gondolom , hogy en is mint szamitogep mernok kaphatok egy elfogadhatobb valaszt arra, hogy miert nem lehet a “ Functiuni noi propuse: Lm-locuinte P+1 - 2 “ ugy ertelmezni amit ir. Espedig , hogy ajanlott “P + 1 – 2 “ hazakat epiteni es nem kotelezo, azaz nincs megtiltva a csak P.
A tegnap megkertem az urbanisztikai iroda munkatarsnojet, hogy soroljon fel nehany utcat ahol lehet foldszintes hazakat epiteni de sajnos azt mondta, hogy nincs nyilvantartasuk errol es nem tud nekem mondani egy utcanevet sem. Ezek utan bementem az EU-s informacios irodaba. Ott a bejaratnal levo ur, tobb telefon probalkozas utan valakitol megtudta, hogy peldaul a Curtuius ( meg masik 4 utcanevet csak roviditve jegyeztem le es mivel nem akarok pontatlan lenni nem irom most itt le ) utcan megengedett a foldszintes hazak epitese. Az on valaszabol pedig ugy ertettem, hogy nem sok azon utcak szama “ ahol a városrendezési tervben, amelynek törvényereje van, meg vannak szabva a minimális vagy maximális építkezési szintek, urbanisztikai szempontból”.
Megprobalom az interneten kikeresni mas megyekozpontok urbanisztikai osztalyanak a telefonszamait es meg dokumentalodni, hogy megtudjam ott hogyan ertelmezik a “propus” szot.
Nem adom fel a remenyt. Tobb ember is megerositett abban, hogy foldszintes hazat epitett volna, vagy szeretne epiteni. Egyertelmu, hogy igeny van ra es ugy erzem , hogy ebben a 2 sorban “ Functiuni noi propuse: Lm-locuinte P+1 - 2 “ nincs szo tiltasrol.
Nagyon orvendek annak, hogy elhetek ezzel a lehetoseggel. Irhatok a polgarmester urnak. ( Emlekszem , hogy ez eleg hihetetlen kampanybeli igeretnek tunt szamomra, a valasztasok elott ). Annak is orvendek, hogy 2 regi egyetemi kollegam (akikkel ne'met orakon egyutt koptattuk az egyetem padjait ) most egyik informatkai miniszter, a masik tanacs tag. “Kisemberkent” csodalom oket. Remenykedem, hogy sokan olyanok a kollegaik kozul is mint ok es pozitiv valtoztatasokra torekednek.
Tisztelettel
Ujvari Edith
Tisztelt Újvári Edith,
Elvben igaza is lehet, de a gyakorlatban az van, hogy a szatmárnémeti, évekkel ezelőtt jóváhagyott Általános Városrendezési Tervében (PUG) olyan szabályozás volt belefoglalva, amely kényszeríteni akrja az építkezőket a jobb területkihasználásra, még a magánudvarokban is. Hogyez ma nem mindenkinek jó, az lehet, de vőrosrendészeti szempontból van benne ráció.
Az új vársorendezési tervben lehet ezen módosítani, erről el is fogunk kezdeni egy közvitát.
Tisztelettel,
Ilyés Gyula
Ujvari Edith - Satu Mare, Romania
Tisztelt Polgármestsr úr,
Erdeklodni szeretnek, hogy melyek azok a rendelkezesek es hol lehet oket elolvasni amelyekben eloirjak, hogy tilos Szatmarnemetiben foldszintes hazat epiteni. A kozeljovoben nem szamithato valamilyen valtoztatas ez ugyben? Az az erzesem, hogy valamilyen regi rendszerbeli "hagyomany" ez is es mar tobb eve remenykedem, hogy valtozas all be ez ugyben. Nem talalom normalis dolognak, hogy ha valakinek van egy nagyobbacska telke akkor miert ne epithetne ra foldszintes hazat. Hallottam "kiskapus" megoldasokrol de szerintem bennunk fiatalokban kell legyen annyi ero, hogy helyenvalo valtozatasokat kerjuk es elfogadhato valaszt is kapjunk ra. Kell legyen ra valami megoldas. Peldaul ha x darab ember kervenyezi ezt a dolgot akkor a tanacs nem tudja napirendre tuzni es megvitatni?
Azert van ez a szabalyzat, hogy a varos beepitett reszei ne szelteben terjeszkedjen hanem "felfele" ? Es, hogy a gyengebb foldszintes hazak ne rontsak a varos kinezetet ? De ha most en epitek egy 120 negyzetmeteres foldszintes hazat jo alappal, majd a gyerekeim epithetnek ra tetoret ha szukseguk lesz ra.
Egy foldszintes haz kenyelmesebb mint egy tobbszintes haz es most olvastam az interneten, hogy megfelelő fődém választása esetén mégcsak nem is drágább négyzetméterenként.
Tisztelettel
Ujvari Edith
Tisztelt Ujvári Edith,
Téves információja van arról, hogy milyen házakat lehet építeni Satmárnémetiben.
Temészetesen, lehet építeni földszintes házakat. Az igaz viszont, hogy vannak részei a városnak, nem sok, ahol a városrendezési tervben, amelynek törvényereje van, meg vannak szabva a minimális vagy maximális építkezési szintek, urbanisztikai szempontból.
Pontos információt kaphat a Városháza Urbanisztikai Irodájától, vagy kikérve egy Városrendezési Igazolást (Certificat de Urnbanism).
Tiszteletel,
Ilyés Gyula
Attila - Satu Mare, Romania
Tisztelt Polgarmester ur!
Azt szeretnem kerdezni, hogy milyen korulmenyek kozott lehet kedvezmenyes hiteltkerni es milyen elvarasoknak kell megfelelni?Az nem kizaro ok ha valaki falurol szeretne varosra koltozni?Az allam mennyivel segiti a fiatal lakasvasarlot?
Tisztelettel Attila
U.I.Turelmesen varom valaszat es elore is koszonom.
Pontosítani szeretnék: nem kedvezményes hitelekről van szó, hanem egy állami támogatásról, ami 2o % -ig, illetve 1o ezer Euro-ig mehet el.
Hamarosan megjelentetjük a honlapon a részletes információkat a szükséges eljárásokról.
A hitelfelvételnek nem akadája hogy hol lakik az illető és hol akar házat építtetni. Az számít hogy az első lakásépítésénél legyen és hivatalos tervek alapján és építkező vállaltokkal építsen.
Az is feltétel, hogy az igénylők 35 évnél fiatalabb házasok legyenek.
Tisztelettel,
Ilyés Gyula
Beyah - Satu Mare, Romania
Tisztelt Polgarmester Ur!
Lenne nehany kerdesem amire oszinten remelem h valaszt kapok!
Az elso kerdesem az lenne hogy sikerul vegul elrendezni hogy a Rammstein egyuttes meg legyen hivva a varos napi rendezvenyre?Szivbol remeljuk hogy ez megvalosithato hiszen sokan mondtak mas varosokbol is hogy eljonnenek a rendezvenyre!
Szeretnem meg megtudni hogy meg lehet-e oldani hogy a G.M.Zamfirescu epuletet ne vegyek el tolunk szatmari es mas varosokbol jovo rockerektol,es meg lehetne-e azt oldani h kicsit feljavitsak az epuletet(ez utobbi nem annyira fontos...csak az a lenyeg hogy hadd lehessen meg ott Rockoteca).
Vegul utolso kerdesem az hogy az a hir hogy a nagypark helyett templom lesz teljesen biztos mar?Hiszen ez az egyetlen szep park Szatmaron ahova szivesen jarnak egyarant fiatalok es idosek.Nagyon orulnenk(szerintem szatmari lakosok nagy resze) ha azt a park megmaradna!
Koszonom figyelmet!
Tisztelettel: Sz.B!
Nem tudom Önnek megmondani még hogy kik fognak szerepelrni a városnapi rendezvényeken.
A G.M.Zamfirescu épületét nem tudja megveni a város, ami a kulturális rendezvények helyszíneit illeti, arra természetesen megoldást kellesz találni, bár ez nagyon rövid távon nem oldható meg.
A nagypark helyén nem lesz templom ! Van egy elvi döntése a tanácsnak hogy a jelenlegi Vasile Lucaciu parkban lehessen építeni, de csak ha a megfelelő városrendezési terveket elkészítik és jóváhagyatják. Ez egyelőre nem lehetséges.
Tisztelettel,
Ilyés Gyula
Sz. Janos - Satu Mare, Romania

Lenne 1 kerdesem:
Az Astronautilor utca hatanal egy kazanhaz talalhato ami mar ki van uritve teljesen...olvastam rola es halottam is sokat, es nem tudom mi fog epulni helyere (vagy benne)...halottam spot termet...gordeszka es extrem sport helyet, meg mi egy`s`mast...
Kaphatnak felvilagositast errol?
A kazánházak hasznosítása 2o éves koncesszió formájában tőrténik, licit alapján, amely folyamatban van. Egy-két hónap múlva pontosan tudni fogjuk hogy ki fogja felújítani és milyen célra.
Ungvari Attila - Satu Mare, Romania
A Poligonului utcan epulo lakasokkal kapcsolatban szeretnem kerdezni,hogy milyen kriterium szerint valasztjak ki a leendo lakokat es milyen iratokra van szukseg a lakas vasarlassal kapcsolatban.Volna meg egy kerdesem a halaleset lejaratasaval kapcsolatban,megpedig milyen iratokra van szukseg es korulbelul mennyibe kerulne.Elore is koszonom a valaszat. Tisztelettel Attila.U.
U.I. Elnezest kerek a multkori rossz nev es e_mail cim megadasaert.
A poligonului utcai lakások nem kerülnek kiosztásra, hanem meg kell azokat vásárolni. A lakások tipusai és árai csak valamikor június-július-ban lesznek ismeretesek, amikor az ANL megköti a szerződést a kivitelezővel.
A "haláleset lejáratásával" kapcsolatban nem tudom hogy mire céloz. Kérem jelentkezzen a polgármesteri hivatal anyakönyvvezetői osztályán.
Bálintfi Csilla és István - Satu Mare, Romania
Tisztelt Polgármester Úr!
Egy konkrét eset kapcsán szeretnénk tájékoztatást kérni nevezetesen, egy román állampolgár, akinek tartózkodási engedéje van Magyarországon és házasságot kötött egy kettős állampolgárral rendelkező személlyel magyarországon, miért kell kérvényezni egy román házassági anyakönyvi kivonatot, melynek az ügyintézése 3 hónapot vesz igénybe(??), amely feltétele a személyigazolvány kiváltására néváltoztatás jogcímen.
Az ünnepek alkalmából ezt szerettük volna elintézni, de természetesen nem jártunk sikerrel.miután a rendőrségen tájékoztattak, hogy milyen papírok szükségesek (befizetési díjak,házassági anyakönyvi kivonat hiteles másolata stb.) hogy az ügyintéző azt mondja, hogy szükségünk van egy a román hatóságok által kiadott házassági anyakönyvi kivonatra.
Erre mi szükség van? Amikor én csak azt szerettem voln, hogy a szmélyigazoványomba a házasság után felvett nevem szerepeljen, ami törvényi kötelességem bejelenteni 15 napon belül. Amikor a román házassági kivonat ügyintézése 3 hónap. A kettő ellentmond egymásnak.
Nem lehetne ezt egyszerübben és méltányosan megoldani?
Van e jogi akadája annak, hogy esetleg Szatmáron is házasságot kössünk, ha ez egyszerübb folyamat és rövidebb, ha már a magyar hivatalos dokumentum hiteles fordítását nem ismerik el?
válaszát előre is köszönjük.
Tisztelettel Bálintfi család
La adresa dumneavoastră prin care ne solicitaţi informaţii despre posibilitatea legală de a vă schimba numele după încheierea căsătoriei, vă comunicăm următoarele:
Actele de stare civilă ale cetăţenilor români, întocmite la autorităţile străine, au putere doveditoare în ţară numai dacă sunt înscrise sau transcrise în registrele de stare civilă române.
Cetăţeanul român este obligat ca, în termen de 6 luni de la întoarcerea în ţară sau de la primirea din străinătate a a certificatului sau a extrasului de stare civilă, să ceară transcrierea acestor acte la Serviciul Public Comunitar Local de Evidenţa Persoanelor în a cărui rază administrativ-terială are domiciliul, sau a avut ultimul domiciliu în ţară.
Transcrierea certificatului de căsătorie în actele de stare civilă române se face la Primăria de la ultimul domiciliu avut în ţară, unde se va prezenta personal sau va împuternici o persoană, cu procură specială de reprezentare la Serviciul Stare Civilă şi la Biroul Evidenţa Informatizată a Persoanei, în vederea transcrierii certificatului de căsătorie obţinut în străinătate în actele de stare civilă române.
Trebuie să prezinte:
• paşaportul românesc cu menţiunea domiciliul în străinătate, valabil, copii xerox după acesta,
• adeverinţă privind ultimul domiciliu avut în ţară, eliberată de Biroul Evidenţa Informatizată a Persoanei,
• certificatul sau extrasul de căsătorie original, copie xerox legalizată şi traducerea în limba română legalizată,
• declaraţie dată în formă autentică şi legalizată de către un notar public, în cazul în care numele de familie purtat de soţi pe timpul căsătoriei nu este înscris în certificatul de căsătorie.
La Serviciul de Stare Civilă se depun actele, se competează cererea şi se întocmeşte dosarul, operaţiune care durează aproximativ 20 de minute.
Dosarul se înaintează, într-un plic sigilat, la Biroul de Evidenţa Persoanelor şi Eliberarea Actelor de Identitate, unde procedura de verificare a actelor durează aproximativ 20 de minute.
Actele se înaintează la Ministerul Administraţiei şi Internelor, Inspectoratul Naţional pentru Evidenţa Persoanelor, Bucureşti, în vederea obţinerii aprobării transcrierii căsătoriei în actele de stare civilă române.
Răspunsul soseşte în aproximativ 2-3 luni de la data depunerii actelor.
Doar după obţinerea actului de căsătorie românesc, sunteţi obligat ca în termen de 15 zile să va schimbaţi actele de identitate pe numele nou obţinut.
Ofiţer Stare Civilă
Kecskes Ileana-Angela
Makó Csaba - Erdőkertes, Magyarország
Üdvözlöm.Polgármester úr ,szeretném felhivni figyelmét arra ,hogy ma már az internet világát éljük,szerettem volna szüleimmel,testvéreimmel felvenni a kapcsolatot a neten keresztül.De arra panaszkodnak ,hogy vagy nincs vagy ha van megfizethetetlen.Be kellene vinni a városba több szolgáltatót hogy versenyképes ár alakuljon ki.Igazából én nem értek hozzá csak itt nálunk bevált ,több szolgáltató és egyre olcsóbbak.Így a kissebb pénzű emberekknek is hozzáférhető mint én is.És boldog újévet kivánok mindenkinek.![]()
Tisztelt Makó úr,
Biztosíthatom hogy ma már több, tudtommal legalább három internet-szolgáltató működik Szatmárnémetiben. Biztosan nem mindenkinek olcsó, de nem megfizethetetlen. Lehet hogy azzal is gond van, hogy em mindegyik szolgáltató fedte le az egész város területát, de ez csak idő kérdése. Remélem hamarosan interneten (is) kapcsolatban lehet családjával.
Boldog új esztendőt !
Versiune Tipăribilă
Trimite adr. prin mail






