Kölcsey Ferenc

Kölcsey Ferenc a reformkor kiemelkedő alakja, politikus, neves szónok 1790. augusztus 8-án született Sződemeteren, Szatmár megyében és 1838. augusztus 24-én halt meg Csekén.

Édesapja, Kölcsey Péter, a Bihar megyei Álmosd községben gazdálkodó nemesi származású földesúr volt. Sződemeteren édesanyja családjának birtokán élt hatéves koráig. Gyönge testalkatú, visszahúzódó, zárkózott természetű gyermek volt. Ennek egyik oka a gyermekkori himlő következtében őt ért baleset, elvesztette fél szemét, meg az, hogy korán elvesztette mindkét szülőjét.

Tanulmányait, a jogot 1809-ben Debrecenben fejezte be, s 1810-ben Pestre ment törvénygyakorlatra, de ügyvédi vizsgát nem tesz, így próbálta magát elszakítani a korabeli feudális jogi beidegződésektől.

1808-tól bekapcsolódott Pest irodalmi életébe. A kortársai nehezen fogadták el a nagy tudású, de szerintük „fölényeskedő” ifjút.

1812-ben visszavonult álmosdi birtokára gazdálkodni, amit nehezen tudott elviselni.

Rokona és mestere Kazinczy Ferenc már diákkorában írói pályára bíztatta, az ő hatására foglalkozott nyelvtudománnyal is.

Kölcsey Ferencet nem véletlenül vallja magáénak Szatmár megye, hisz költői tevékenysége mellett jelentős közéleti szerepet is vállalt.

Országgyűlési képviselőként az 1830-as években megyei és országos érdekekben szólalt fel. Beszédei, közéleti írásai Kossuthék nemzedéke számára példa értékűek voltak.

Szülőföldjére visszatérve, 1832-ben országgyűlési követként az ellenzék egyik vezére. Országgyűlési naplóját a magyar önismeret gazdag forrásának tekintik. Mivel nem tudta érvényesíteni politikai elgondolásait 1837-ben lemondott.

Versei: Elfojtódás, Rákos nimfájához, Rákóczi, Hervadsz, Csolnok, jellegzetes preromantikus alkotások. 1833-ban írta híres epigrammáját az Emléklapra címen, mely önmagáért beszél:
„Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak
Hagyd örökűl ha kihúnysz: A HAZA MINDEN ELŐTT.”

Az 1823. január 22-én írt Himnusz című verse, Erkel Ferenc megzenésítésében később nemzeti himnusszá vált, 1844. július 2-án énekelték először a pesti Nemzeti Színházban.

Prózai műveiben a reformnemzedék emberbaráti törekvései bontakoznak ki. A Parainesis Kölcsey Kálmánhoz című 1834-ben írt neveléstana a szerző klasszikus művetlségét tükrözi. Filozófusok, írók, hadvezérek nevét említi példaként gondolatainak érzékeltetésére, megerősítésére.

Kölcsey teremtette meg a magyar irodalomkritikát is. A nemzeti irodalom megújításának fő forrását a népköltészetben látta. Nemzeti hagyományok címen összefoglalt írásában találunk erre vonatkozó feljegyzéseket.

Írásainak első gyűjteményes kiadása 1840–48 ban jelent meg. Összes műveit a Szépirodalmi Könyvkiadó 1960-ban adta ki.

Már 1892 ben Szatmárnémetiben Kölcsey kör alakul, melynek tevékenysége arra hivatott, hogy a neves személyiség örökségét ápolja. Gazdag könyvtárral rendelkezett, melynek otthont az akkori Református Főgimnázium adott. Itt őrízték a Kölcsey relikviákat is. 1942-ben a református templom kertjében újra felállították az iskola névadójának, annak idején a román hatóságok által eltávolított és megcsonkított – mementóként fej nélkül hagyott – mellszobrát. Azonban ezt is eltávolította a hatalom onnan.

1957 ben irodalmi est zajlott le a költő emlékére és ugyanebben az évben a fennállásának 400 éves jubileumát ünneplő, akkor 3-as. számú Magyar Középiskola a Kölcsey Ferenc nevet vette fel.

Az ezt követő három évtizeden át a költő nevét és az egyesület nevét csak a liceum irodalmi köre őrízte.

1990 ben a Kölcsey Kör újjáalakult Ligeti László tanár úr vezetése alatt. Az ő kezdeményezésére leplezték le 1991. augusztus 25 én az új Kölcsey szobrot. A magyar elméleti liceum ekkor vette fel hivatalosan újra a Kölcsey Ferenc nevet.

Kölcsey Ferenc szatmárcsekei sírja sokáig jeltelen volt, 1854-ben készítették el az első síremlékét, Gerenday Antal műhelyében. A derékban kettétört, klasszicista stílusú oszlopot a Bach-rendszer csak 1856-ban engedte felállítani. Ez a síremlék 1938-ig a Református temetőben volt, ekkor átkerült a Művelődési Ház udvarára. A költő sírhelyére a jelenlegi síremléket 1938-ban, halálának 100. évfordulójára emelték.