Szatmárnémeti a megye legnagyobb városa, közigazgatási központja, jelenleg lakosainak száma mintegy 117 ezer. Elhelyezkedése révén, a magyar és az ukrán határ felől is könnyen megközelíthető, határvárosnak számít. Ez a tipikusan alföldi település Románia északnyugati részén, a Szamos partján fekszik. Történelmi múltú város, 1972-ben ünnepelte fennállásának ezeréves évfordulóját. A város megőrizte polgári jellegét, ami nemcsak a városképben mutatkozik, hanem az itt elő emberek mentalitásában is. Szatmárnémeti tipikus határmenti, többnemzetiségű város: a lakosok 55%-a román, 40%-a magyar és 2,8%-a német.
Szatmárnémeti a megye oktatási, kulturális központja is. Kiépített oktatási hálózattal rendelkezik, a 16 középiskola és 2 szakmunkásképző mellet, három intézményben folyik egyetemi szintű oktatás. Valamennyi iskolatípusban oktatnak idegen nyelvet, s szinte minden szakterületen képeznek szakembereket.
Meggyőződéssel állíthatjuk, hogy a városban rendelkezésre állnak az európai életminőséghez szükséges kommunális és infrastrukturális eszközök. Színház, koncertek, művészeti galériák, múzeumok és számtalan egyéb szórakozási és szabadidős tevékenység biztosít kikapcsolódást az ide érkező látogatók számára. A városon keresztülfolyik a Szamos folyó, melynek partján termálvizes strand várja a vendégeket, ami tovább növeli a város vonzerejét. A város környéke számos természetjárásra, pihenésre alkalmas tájegységgel, gyakran látogatott kirándulóhellyel rendelkezik.
Szatmárnémeti környezetét meghatározzák az utóbbi években terjeszkedő elővárosi lakónegyedek. Ezen ingatlanok bérleti költségei kb. 5 euró/ m2, építési díjai pedig kb. 500 euró/m2 körül alakulnak.
Mindezek mellett városunk még számos olyan lehetőséget rejt, amely más európai városokban is fellelhető. Ezekről bővebb információ az alábbi honlapról szerezhetők be: www.satu-mare.ro.
