Engedjék meg, hogy ismeretlenül is köszöntsem Önöket Szatmárnémeti lakosai és az itt működő vállalkozások nevében egyaránt! Ha kezükbe vették e kiadványt és e sorokat olvassák, az azt jelenti, hogy felkeltettük érdeklődésüket és bízom benne, hogy ezen oldalak olvasása további részletes információk gyűjtésére, valamint személyes látogatásra is ösztönzi majd Önöket.
Meggyőződésem, hogy a befektetők számára a hosszú távú stratégiai előny a legjelentősebb. Az Európai Unió keleti kapujaként városunk ezt kínálja Önöknek. Szatmár megye két országgal határos: Magyarország és Ukrajna határai mentén terül el, melyek jelentős kereskedelmi forgalmat bonyolítanak más európai országokkal is. Szatmárnémeti kedvező földrajzi fekvéséből adódóan fontos logisztikai központja a térségnek, hiszen a Kelet-Nyugat irányú tengely mentén lebonyolított áruforgalom jelentős része itt halad keresztül. Kiváló mutatója ennek a külföldi befektetések nagysága, valamint a már itt megtelepedett német, svéd, dán, francia, holland magántőke, illetve multinacionális nagyvállalatok jelenléte is.
Románia a közép-európai térség egyik legdinamikusabban fejlődő országa, az ország gazdasági növekedési üteme a térségben a leggyorsabbak egyike. Ehhez járul hozzá egy folyamatosan fejlődő infrastruktúra, magasan képzett humánerőforrás, barátságos és szorgalmas polgárok, valamint egy kellemes környezet, európai szintű kultúra.
A Szatmárnémeti Ipari Parkban letelepedő hazai és külföldi cégek egyaránt számos kedvezményben részesülnek. A Szatmárnémetiben már megtelepedett vállalkozásokkal és cégekkel együtt úgy gondolom, városunkban európai színvonalon adottak a befektetési feltételek, a lehetőségek pedig ígéretesek és javarészt kihasználatlanok. Ennek a kiadványnak a célja, hogy hazai és külföldi érdeklődőknek bemutassa a várost és térségét, valamint segítsen részletes, tényszerű információkhoz jutni a város befektetési környezetéről, kiemelten a település déli részen épülő Ipari Parkban rejlő lehetőségekről.
Bízom benne, hogy a következő oldalakon tett rövid képzeletbeli kirándulás felkelti érdeklődésüket és remélem a közeljövőben személyesen is meggyőződnek a városunk kínálta adottságokról és fejlesztési lehetőségekről.
Ilyés Gyula, polgármester
Versiune Tipăribilă
Trimite adr. prin mail






