Erdély–szerte számos rendezvénnyel ünneplik a hét végén a Magyar Kultúra Napját. Január 22–e, a Himnusz születésnapja, 1989 óta pedig a magyar kultúra ünnepe. Kölcsey Ferenc, a reformkor nagy költője 1823–ban ezen a napon írta meg Szatmárcsekén nemzeti imánkat. Szatmáron nemcsak egy napot, hanem egy egész hetet szentelnek a magyar kultúra ünneplésének, tartalmas programot kínálva.
A Magyar Kultúra Hetét az Ady Endre Társaság, az Art Caffé Kávéház, a LiterArt, a Szent – Györgyi Albert Társaság, a Szatmárnémeti Németi Református Egyházközség, a Szatmárnémeti Evangélikus – Lutheránus Egyházközség, a Szatmárnémeti Szent Miklós Görög Katolikus Egyházközség szervezte.
Csirák Csabától, a szervező- bizottság tagjától kapott tájékoztatóból kiderült, hogy a rendezvények már január 19–én, pénteken megkezdődnek. Ekkor kerül sor a Mesék földjén címet viselő mesemondó versenyre.
A Magyar Kultúra Hetének jegyében zajlik majd január 20–án, szombaton délelőtt tizenegy órai kezdettel a szatmárnémeti Református Gimnáziumban az Implom József helyesírási vetélkedő, amelyet középiskolások számára szervezett a Liter Art és az Anyanyelv Ápolók Erdélyi Szövetsége.
Ugyancsak szombaton, 19 órai kezdettel kerül sor a Szentlélek Plébánia Merk Mihály termében a XVI. Hajnal akar lenni népdaléneklési verseny megyei döntőjére.
Január 21–én, vasárnap 18 órakor a Németi Református Egyházközség gyülekezeti termében Kodály Zoltán emlékestet tartanak, ahol fellépnek a debreceni Csokonai Színház színművészei. Akik elmulasztják hat órától az előadást, azok este nyolc órakor az Art Caffé Kávéházban még megtekinthetik azt.
Reneszánsz zene és humor
Január 22–én, hétfőn délután hat órától a Szent Miklós Görög Katolikus Parókián Tóth–Páll Miklós és Méhes Kati felolvasást tart a Régi Magyarország jókedve című műből. Emellett pedig a jelenlévők reneszánsz zenét is hallgathatnak a nagykárolyi Régizene együttes előadásában.
Január 23–án, kedden délután hat órától a Szentlélek Plébánia Merk Mihály termében a budapesti Kamaraszínház Közművelődési Pódiumának előadásában Madách Imre Az ember tragédiájának keresztmetszetét tekinthetik meg felvételről a jelenlévők. Előadják: Csák György, Albert Péter, Bácsatyai Gergely és Tóth Inez. A vetítés után a Kölcsey Ferenc Főgimnázium csoportja Karinthy Frigyes tollából származó Az emberke tragédiája című paródiát mutatják be. Játsszák: Csomós Rita, Dembroszky Xintia, Horváth Geráld, Kardos Kinga és Zolcsák Zsolt.
Ugyancsak kedden, délután hét órától az Art Caffé Kávéházban a reneszánsz zene kedvelőit örvendezteti meg a nagykárolyi Régizene együttes előadásával.
Január 24–én, szerdán 15 órakor a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont dísztermében ismét megtekinthető lesz a budapesti Kamaraszínház Közművelődési Pódiumának előadása felvételről. A vetítés után pedig a kölcseys diákok ismételten előadják a Karinthy–paródiát.
Január 25–én, csütörtökön délelőtt tíz órától a Pódiumteremben a gyermekeké a terep, hiszen ekkor a Rigócsőr királyfi bábelőadást nézhetik meg.
Ugyancsak csütörtökön 18 órai kezdettel a Németi Református Egyházközség Gyülekezeti termében a magyarországi, Panyolá-ról jövő Citerazenekar zenél, valamint Méhes Kati tréfás népi elbeszéléseket ad elő. Ugyanezzel az előadással, s ugyanaznap délután 19 órakor a szomszédos magyarországi Csengeri Művelődési Központban is fellépnek.
Január 26–án, pénteken 17 órakor az Evangélikus Imaházban Gellért Sándorra emlékeznek. Meghívott vendég Gellért Gyula, a költő fia. Ugyanekkor felolvasó estre is sor kerül Ady Endre verseiből.
Hajnal akar lenni
Január 27–én, szombaton 16 órától a Dinu Lipatti Filharmóniában kerül sor a Hajnal akar lenni népdaléneklési vetélkedő elődöntőjére.
Ugyancsak szombaton este kilenc órától a Szentlélek Plébánia Merk Mihály termében nagyszabású táncház várja az érdeklődőket. A talpalávalót a nagyváradi Kicsi és barátai, valamint a nyíregyházi és táborfalvi Ifjas táncház zenekara szolgáltatja. A táncházat Nagy Orbán, a Harag György Társulat tagja vezeti.
Január 28–án, vasárnap délelőtt tíz órakor kezdődik a Dinu Lipatti Filharmóniában, a Hajnal akar lenni népdaléneklési vetélkedő döntője. Ugyanaznap délután hat órakor lesz a vetélkedő gálaműsora, ez egyben a Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat végét is jelenti.
- Documente
- Oraşul
- Secţiuni
- Servicii OnLine
Versiune Tipăribilă
Trimite adr. prin mail






