Uniós csatlakozásunk következtében szükségessé válik az elektronikai hulladék begyűjtése, és megfelelő tárolása, illetve év végéig személyenként 2 kilogrammnyi elektromos hulladékot kell összegyűjteni. A csatlakozási szerződés alapján Romániának megfelelően kell kezelje az ilyen jellegű hulladékot, hiszen óriási károkat okoznak, de Romániában ilyen jellegű akcióra még nem vol példa. Ezért egy felvilágosító kampány keretében tájékoztatják majd a lakosságot a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról, illetve a kritériumokat is közlik, milyen jellegű elektronikai hulladékot lehet beadni a gyűjtőbe. Az elsődleges feladat a háztartásokban felgyülemlett elektronikai hulladék begyűjtése, ezért arra kérik a lakosságot, hogy az ilyen jellegű elektronikai cikket adják át a 14-es lakónegyedbeli hőközpontba, reggel nyolctól, délután négy óráig. Ezt az épületet külön erre a célra alakították át, és ezentúl ez a telep lesz az elektronikai hulladék begyűjtője. A 2005-ös kormányhatározat értelmében, minden jellegű elektronikai hulladékot átvesznek, kivéve a nagyméretű ipari gépeket, illetve az fertőzött elektromos orvosi felszereléseket.
forrás:szatmár.ro
Versiune Tipăribilă
Trimite adr. prin mail






